Színház a Király utcában…

A múlt század legelején egy szemtelen műfaj nem érte be azzal, hogy bekérezkedett komoly prózai társulatok repertoárjába, száműzte a népszínművet, hanem egyenesen új otthont is kikövetelt magának. Persze, az operettről van szó, amelyik a kilencszázas évek legelején olyan közkedvelt műfajnak bizonyult, hogy a milliós világváros a legnagyobb természetességgel veszi tudomásul, hogy a mindenható direktor, Beöthy László egyenesen új otthont szentel neki. Beöthyben mindenki bízik, mert részben ért a színházhoz, nagy tapasztalattal rendelkezik, részben pedig ott áll mögötte a befolyásos família, a Rákosi dinasztia: a Budapesti Hírlap főszerkesztő-tulajdonosa, Rákosi Jenő, no meg édesanyja, Rákosi Szidi, a nagynénikről most ne is beszéljünk. A pénz tehát megvan, és már a hely is, ahol korábban valamiféle zengeráj működött, a Somossy-féle orfeum.


A Király utca 21-es házat tehát bérbe veszik Krausz Károly háztulajdonostól és Márkus Géza, aki a Városi Színházat is tervezte nekilát a munkának. A Király Színház – az utcáról kapja természetesen nevét. Thália új pesti hajléka – 1251 nézőnek játszik estelente, a színpad mérte 140 négyzetméter, a látványosságot, – már amennyire lehetőség van erre a zsúfolt kerületben – két szfinx szoborral díszített homlokzat, és tágas üvegtetős előcsarnok szolgáltatja, feledtetve a hajdani lepusztult, zsindelytetős mulatót. …Nos, a problémák itt kezdődnek! A többi színház, amelyik, persze maga is kacérkodott az operettel, csöppet sem örül a konkurenciának. A Pesti Hírlap lesz a szószéke a nemtelen támadásoknak, melyek egyszerűen „halál-színháznak” keresztelik Beöthy új játékszerét, mert szerintük, nincs elegendő kijárata, ezért zvész esetén, a közönség könnyen benn éghet! …Persze, ez a mesterségesen szított rágalomhadjárat nem egészen hatástalan. A Magyar Színház, és a Népszínház a háttérből vezényelték az áskálódás-sorozatot, és amikor már valamennyi érvből kifogytak kitalálták, hogy túl keskeny a járda és a kitóduló publikum egyenesen a kocsik alá sodródhat! …De az építkezés haladt és már csak a legutolsó engedély hiányzott. Nem volt mit tenni – bizony kellett a protekció. Egyszerre, nagy hirtelen megjelent az akkori miniszterelnök a színházban, aki egy árva szót sem szólt, aláírta a papírokat, kikötötte, hogy korlátot kell tenni a járdaszélre – és elviharzott. (Azt be kell vallanunk, hogy másnap már beadta a lemondását.)
1903. november 6-án végre megnyílt a Király Színház, Beöthy betartotta ígéretét, hiszen azt nyilatkozta: „Programom két szóval: Fedák Sári!” …És valóban Fedák lett az első primadonna, akire egész együttest alapoztak. Huszka Aranyvirága került elsőnek színre – a 124 tagú, csakugyan rangos társulat ezzel állt a pestiek elé. Ady Endre, aki már váradi éveiben Fedák rajongói közé lépett, lelkesen jegyezte meg: „A Bereg megyei bakfis egyszerre csak fölszalad a színpadra. Mint a gyötrelmes, erős, száz vihar, végigsöpört ott mindent, trónjaikról lerángatott autokrata színpadi királynőket, félelmetes bálványokat, szent és sérthetetlen formákat, tradíciókat, konvenciókat.” De az érdeklődés mind gyatrább! … Aztán 1904. november 18-án színre került a János vitéz – és ez nemcsak a színház, de a műfaj történetében is meghatározó dátum. Arra ugyanis addig nem volt példa minálunk, hogy egy darab 165-ször menjen egyfolytában, megszakítás nélkül, folyton telt házak előtt… Öt hónap alatt több mint kétszázezren tapsolták végig Kacsóh operettjét, amelynek kottájából félmillió, dalszövegiből pedig egymillió kelt el. Három év múlva, már a Magyar Színház is Beöthyé, és a két együttes, immár összevonva, valóban a közönség kedvence lesz, Kik is léptek itt fel? A hölgyek: Fedák Sári, Petráss Sári, Kosáry Emmi, Pálmay Ilka, Lábass Juci, Honthy Hanna, Fejes Teri, Bársony Rózsi, Somogyi Nusi… S az urak? Király Ernő, Rátkai Márton, Nádor Jenő, Ráthonyi Ákos, Szirmay Imre, Latabár Árpád, Kertész Dezső, Dénes Oszkár… A műsoron Kálmán, Lehár, Jacobi, Szirmai, Huszka, Nádor, vagyis a teljes magyar gárda. Különlegesség volt a Víg özvegy előadása, amelynek címszerepét tízen játszották felváltva. Tíz víg – özvegy versenyzett a közönség kegyéért, és bizony sokan voltak olyan nézők, akik mind a tíz előadást végignézték, hogy szavazzanak! … A legnagyobb siker persze a Csárdáskirálynő volt, amit 33o-szor, a Gróf Rinaldó, amit 240-szer, a Bajadér, amit 225-ször, adtak. De a sorozatban ott a Sztambul rózsája ez 280-szor, a Pillangó főhadnagy, ami 23o-szor, és persze a Mágnás Miska, ami 2oo-szor ment. …Amikor Beöthy elbúcsúzott 1924-ben Faludi Jenő, majd Lázár Ödön vették át a Király Színházat, de sem ők, sem a következő igazgatók nem tudtak már méltóak lenni a hagyományhoz. …A színház fennállásának 25. évfordulóját még megünnepelték, aztán voltak még új, emlékezetes premierek (Cirkuszhercegnő, Bál a Savoyban) – ám a siker és a közönség elpártolt a Király utcai színháztól. Elfogytak a jó darabok, és a világ is megváltozott. Újabb tizenegy évnyi tengődés után a színhát végleg bezárt… 1939-ben, amikor a hír felröppent néhány hajdani művész, Somogyi Nusival és id. Latabár Árpáddal az élen, még megkoszorúzta Beöthy előcsarnokban álló mellszobrát, majd a Csengery utcai színészbejárón aztán csendben eltávoztak. l941-ben pedig végleg eltüntették azt a színházat, ami nélkül talán maga a magyar operett sem létezne… Vajon, mi lehet Beöthy szobrával?…