SZTÁR NOSZTALGIA

Szeretnék egyszer kicsit boldog lenni…

Ezzel kedves kis keringővel nemcsak a sivatagban enyhet és érzelmeket kínáló dizőz lépett 1931. december 10-én a Fővárosi Operett színházban a közönség elé, hanem izguló egy kezdő is, bizonyos Fényes Szabolcs is. A tizenkilenc éves fiatalembernek – már múltja is van! Egy operettet követett el nemrég Hárem címmel – amire senki sem emlékszik már, de ő annál inkább, mert maga a magyar operett megteremtője, Beöthy László így üdvözölte a Pesti Naplóban „Jó lesz megjegyezni a Fényes Szabolcs nevét, aki a vígjáték új muzsikáját komponálta. Sohasem árt, ha egy későbbi döntő siker alkalmából eldicsekedünk vele, hogy mi már régen megmondtuk róla, hogy tehetséges!” Nos, legyünk őszinték, a Mayához egyelőre – nem a tehetség vezette Fényest, hanem a bosszú. A szövegíró – király, Harmath Imre ugyanis összeveszett másik felfedezettjével, Ábrahám Pállal, aki hálátlannak bizonyult és elhatározta csak azért is felfedez a maga számára egy Ábrahám „utánpótlást”! Nos, ez lett Fényes. Igaz, korábbról ismerték egymást, hiszen nagy könyörgésre már szöveget írt száméra, a Sicc babám című charlestonhoz, bár ez is inkább felesége, Szokolay Olly közbenjárásának volt köszönhető. Ám most más volt a helyzet.

Kivételesen Harmath már megírta az operett librettóját – de ahhoz, hogy ebből pénzt lásson, muszáj volt valahonnan egy komponistát is elővarázsolnia. Tudta, hogy nem lesz könnyű dolga. A bemutatkozáskor az igazgatóságnak előadta, hogy a fiú most érettségizett, nem valami jól, de Siklós Albert, aki a zenei oktatását végzi, azt állítja, övé a jövő! Sebestyén Dezsőnek, az igazgatónak tetszett, amit Fényestől hallott főleg, amikor a fiú zongorázni kezdett, s ráadásul az is kiderült, majdnem teljesen kész a partitúra is.

Bővebben: Szeretnék egyszer kicsit boldog lenni…

Személyes emlékek Kiss Ferencről

Az 1930-as, 40-es években Békés: Magyarország, – de talán Európa – legnagyobb községe volt. Harmincezer lakos más országokban jelentős város…
Nálunk valahogy erről megfeledkezett a hatóság és úgy maradt, mint egy százada: nagyközség. Igen ám! De egy 450 éves középiskolával dicsekedhetett…
A reformáció egyik aktív tanítója, Szegedi Kis István alapította, az 1500-a évek közepén, nem sokkal azt követően, hogy Wittenbergából hazatért.
Hát ennek a községnek a több évszázados református gimnáziumába jártam én 1939-től 1947-ig. Egy pillanatra figyeljünk az évszámokra. 1939 – még béke… de 1941-től már háború, – 1944-ben az országunk hadszíntér, – 1945-től egy új világ születik, és 1947-ben már a Rákosi rendszer küszöbén állunk.

Bővebben: Személyes emlékek Kiss Ferencről

Személyes emlékek Kállai Ferencről

Ha Gyomára gondolok, – ma hivatalosan: Gyomaendrőd, város Békés megyében, – és ha, – ugye, – Budapest az országunk központja, akkor Gyoma messze van a központtól…
Sok-sok évtizeddel ezelőtt, – az 1930-as években, és még a 40-es évek elején is, a gyerekkorom boldog éveiben, amikor Gyomán laktunk, Békésen voltam gimnazista, akkor nem Gyoma volt messze, hanem Budapest…
Budapest, ahová akkor Krampfner Feri a Színművészeti Főiskolára járt.

Bővebben: Személyes emlékek Kállai Ferencről

Színház a Király utcában…

A múlt század legelején egy szemtelen műfaj nem érte be azzal, hogy bekérezkedett komoly prózai társulatok repertoárjába, száműzte a népszínművet, hanem egyenesen új otthont is kikövetelt magának. Persze, az operettről van szó, amelyik a kilencszázas évek legelején olyan közkedvelt műfajnak bizonyult, hogy a milliós világváros a legnagyobb természetességgel veszi tudomásul, hogy a mindenható direktor, Beöthy László egyenesen új otthont szentel neki. Beöthyben mindenki bízik, mert részben ért a színházhoz, nagy tapasztalattal rendelkezik, részben pedig ott áll mögötte a befolyásos família, a Rákosi dinasztia: a Budapesti Hírlap főszerkesztő-tulajdonosa, Rákosi Jenő, no meg édesanyja, Rákosi Szidi, a nagynénikről most ne is beszéljünk. A pénz tehát megvan, és már a hely is, ahol korábban valamiféle zengeráj működött, a Somossy-féle orfeum.

Bővebben: Színház a Király utcában…

Nyolc Oscar egy virágárus lánynak

G. B. Shawnak egyetlen szava se lehetett, hogy a filmesek elhanyagolják. Szinte valamennyi darabja eljutott a mozikba is, talán a legtöbbször épp a Pygmalion, noha ezt óvta a leghevesebben. Igaz, az első 1935-ös német feldolgozás annyira felbőszítette, hogy nyílt levélben kérte ki magának a mű meghamisítását! És így volt ez a másik, ugyancsak német rendező, Ludwig Berger művével is, aki már a nácik elől menekülve Hollandiában forgatott. Aztán egy dél-franciaországi nudista telepen Shaw megismerkedik a részben magyar származású Gábriel Pascallal és neki átengedi barátsága jeleként, az újbóli megfilmesítés jogát, ami főleg hála Leslie Howard alakításának a főszerepben – világsiker, az 1938-as velencei filmfesztiválon elnyeri a fődíjat, sőt Oscarra is jelölik.

Bővebben: Nyolc Oscar egy virágárus lánynak