70 éves Várkonyi János!

Szinte hihetetlen, hogy már 70 esztendős. Aki meglátja lírai hangvételű, tünékeny alakokkal komponált olajfestményeit, egy álomvilágba érkezik. Képei olyan jellegzetesek, szinte meseszerűek, hogy aki egyszer látta valamelyiket, másodjára rögtön rávágja: ez Várkonyi alkotása. S miközben szemlélete elsődlegesen figuratív, témaválasztása, érdeklődési köre, tartalmi motívumai komoly problémákkal foglalkoznak. Élet és halál, hit és szeretet, vallásosság, kiszolgáltatottság, nyomorúság.
Várkonyi János
1947. szeptember 23-án született Békéscsabán. 1971-ben végezte el a szegedi tanárképző főiskola rajz szakát. Lírai, figuratív munkáiban a romantika, az irónia egyaránt felfedezhető. Országos és külföldi tárlatokon rendszeresen szerepel. 1982 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, valamint a Békéstáji Művészeti Társaságnak. Aktív résztvevője a békési Csuta és a nagykanizsai Ludvig Nemzetközi Művésztelepnek. Táblaképek mellett könyvillusztrációkat, grafikákat készít.
Főbb díjai: 1986. Székely Bertalan Díj, 2001 Békéscsaba Város Kúltúrájáért.

Művei megtalálhatók külföldi magán-gyűj-teményekbe: Ausztriában, Olaszországban, Japánban, Luxemburgban, Svájcban, hazánkban több egyéni és csoportos kiállítás résztvevője volt, de az idén szűkebb pátriája, Békéscsaba látta vendégül.
A város ugyanis a reformáció 500. évfordulóját ünnepli, emlékezve arra, amikor Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára egyházi megújulást követelő reformtéziseit. A reformáció emlékévében csaknem négyszáz programot tartanak szerte a Kárpát-medencében. E jelentős esemény alkalmából Várkonyi János festőművész hetvenedik születésnapja előtt is tiszteleg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum: Reformáció 500 – Várkonyi 70 című kiállítással.

Hogyan kapcsolódik össze a két esemény? – faggatom a művészt.
Bevallom, régi evangélikus családból származom, az egyik ősöm például közreműködött a nagytemplom építésében. Az is köztudott, hogy mélyen vallásos vagyok. Néhány éve sok festményt az eklézsiának ajándékoztam. Gondolhatja, milyen nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt és most  mutathatom be festményeimet.
Akkor ezért rendezték úgy a tárlatot, hogy az egyik blokkban a korai, a nyolcvanas években festett képeit mutatják be, a másikban a reformáció korához kötődő alkotásokat, Luther-ábrázolást és Krisztus-képeket állítanak ki?
Igen, ez volt a koncepció. S ennek nagyon örültem, mert a nyolc nagyméretű táblaképem a Békéscsabához való kötődésemet mutatják be, öt képen Munkácsy Mihály alakja jelenik meg, emellett a mostanáig kevésbé ismert pasztellképeim is helyet kaptak a kiállításon.

Alkotásain nem csupán a színek és formák harmóniája érződik, hanem bizonyos szakmai alázat is. Úgy érzem, festményei nem öncélúak, mindegyiknek szívhez szóló mondanivalója van. Vegyük a Kastélykertet, a Kiváncsiskodókat, a Balkáni emléket vagy az Udvari festőt. Hol, kitől tanulta ezt a fajta ábrázolásmódot?
A témaválasztás természetesen saját kútfő eredménye, viszont tanáraim, mestereim erősen hatottak rám. Az alapokat itt, Békéscsabán Mokos Józsefnél szereztem meg, aztán a főiskolai mesterektől, Cs. Pataj Mihálytól, Vinkler Lászlótól és Fischer Ernőtől is sokat tanultam. De otthonról is komoly útravalót kaptam: szüleim arra tanítottak, hogy alázattal, szerénységgel, szorgalommal haladjak a művészi utamon. Ez vezérel festéskor, és az a remény, hogy képeimmel örömet, élményt szerzek embertársaimnak.