Kedves Olvasó!

                          Köszönti Önöket a több mint 20 éves múltra visszatekintő vállalkozásunk, ezen idő alatt folyamatosan bővítettük magazinjaink számát.

1991-ben  útjára indított Rivalda ( Kulturális, szórakoztató, társasági magazin) az évek folyamán többféle külsővel jelent meg, tartalmát tekintve folyamatosan alakult, bővült, de az alapgondolat a tartalmas művészeti értékek bemutatása

nem változott.
Témaköreink: színház, opera, zene, film, nosztalgia rovat, képzőművészet, irodalom, könyv, neves művészek, alkotók bemutatása mindegyik számban nyomon követhető volt.

Majd hasonló témakörben de a múltra tekintve.

1992-ben elindított Sztár Nosztalgia sorozat azért indult útjára, hogy régi magyar illetve külföldi már nem élő művészeink életútját bemutassuk. Ez szintén kötődik témáját tekintve a Rivalda Magazinhoz. Az első füzetben Jávor Pál-t, a másodikban Horváth Jenő-t a zeneszerzőt, a harmadikban A tegnap csillagai-t mutattuk be. Remélem, hogy a továbbiakban sok neves művészt lehet majd ilyen formában  bemutatni.

A Sztár Magazinon felbuzdulva, annak sikerének hatására bővítettük más területre is kifejlesztve a múltra tekintést.

Az 1994-ben útjára indított Múltidő magazin (Nosztalgia magazin) mint alcímében is jelzi nosztalgia magazin. Témáiban nem csupán a régi idők búvárainak a figyelmét keltjük fel, hanem azoknak is örömet szerzünk, akiknek már történelem ez a néhány évtized. Szólunk hát az idősekhez, akik régi ismerőseikre, kedvenceikre bukkannak a lapban és szólunk a fiatalokhoz, akik csak hallomásból ismerik az újságban szereplőket. Fontos témakörünk a régi patinás cégek bemutatása, amelyek már megszűntek, vagy amelyek még ma is átalakult formában működnek.

Szintén ebben az évben egy másik témával kezdtünk foglalkozni. Ez a Vitalitás.

A Vitalitás magazin ( erő, egészség, szépség magazin) egészségtudatosabb életmódra nevel. Napjaink egyik fontos, a közbeszédben is gyakran tárgyalt kérdése az egészség. E tematikát ugyancsak színesíti, hogy az elmúlt évtizedekben a hagyományos orvoslás mellett az úgynevezett alternatív gyógymódok is polgárjogot nyertek a gyógyításban. A korszerű táplálkozás, gasztronómia, illetve a sport, a testedzés iránt érdeklődő közönségnek is szól a magazin.

Az utazást kedvelőknek.

1997-ben bocsátottuk útjára a Világutazás ( A világjárók és belföldi utazók magazinja ) című, negyedéves magazinunkat, melyet azok figyelmébe ajánlunk, akik a ”békés népvándorlás”, a turizmus keretén belül indulnak ország- és világjárásra. Írásainkban úti célpontokat, szállodákat, a kényelmeseknek a teljes utat megszervező, akár kész programokat is kínáló irodákat mutatunk be.

Két magazinunk foglalkozik az iparral, marketinggel, gazdasággal, kereskedelemmel.

A Marketing Partner-t ( Marketing, management, gazdaság ) 1989-től indítottuk útjára. A folyamatosan megjelenő számok mellett rendszeresen különszámokat adtunk ki. pl: környezetvédelem,idegenforgalom, BNV,stb.
Címében szinte tartalma is benne van, melyet kiváló szakemberek cikkei dolgoztak fel. pl: trendek és előrejelzések rovat, reklám és pr. rovat, problémák és megoldások, bankok, befektetések, biztosítások stb.

2000-ben indítottuk útjára az Ipari Magazin-t, ahol cikkeinkben a gazdasági élet neves szereplői (közgazdászok, banki vezetők, üzletemberek, kutató szakemberek) mondják el véleményüket, adnak információkat, hogy segítsenek eligazodni a gazdasági élet mind bonyolultabb útvesztőjében.
Megrendelőink interjúikban elképzeléseiknek megfelelően ismertetik meg olvasóinkkal vállalkozásukat, termékeiket, szolgáltatásaikat.

                     A magazinjaink egy része a széles olvasóközönséget szólítja meg, a másik része az egyes szakmai területeket vette górcső alá.
Ebből adódóan körülhatárolható olvasóközönséggel, célcsoporttal jellemezhetőek – presztizs értékűek.
Örömmel mondhatjuk el, hogy még mindig, ha nem is olyan gyakorisággal, de fent maradtak.

2018-ban a magazinoknak új kiadója lett a „Valutacsoda” Alapítvány. A továbbiakban a magazinok megjelenését  úgy tudjuk megoldani (amennyiben nincs mód a külön kiadásra) úgy a Tőke-Piac-Gazdaság magazinon belül fog megjelenni. 

Kellemes olvasást kívánunk!


Szerkesztőség